TERÜLETFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON (2021–2027)

berkes területfejl.jpgMagyarország az EU egyik tagállamaként jogosult a következő hétéves kohéziós szakaszban támogatási források lehívására. A 2014–2020-as programozási időszakhoz képest vannak forrásallokációs, adminisztrációs és szemléletbeli változások is. Ebben a cikkben azt próbáljuk meg röviden áttekinteni, hogy a tervezés folyamata hol tart, milyen tények állnak a rendelkezésre, és nem utolsó sorban azt is, hogy Győr-Moson-Sopron megye hogyan készül a források fogadására. A területi tervezéshez kapcsolódó dokumentumok egy része már elkészült, és mint aktív állampolgárok, illetve mint kiemelt szereplőknek lehetőségünk van ebben részt venni, véleményezni alakítani.

Kulcsszavak: megyei területfejlesztés, területi tervezés, új kohéziós politika, 2021-2027

Üzleti SZEmle - 2021. április

A tervezés folyamata minden esetben az előkészítéssel kezdődik. Ebben kiemelt fókuszt kap a stratégia törvényi, jogszabályi kerete, a stratégiaépítés alapelvei és módszerei, a terület funkcióinak, feladatainak körülhatárolása, a stratégia kiinduló hipotézisének meghatározása, valamint a technikai lépések. Ez az EU, a tagállami valamint a megyék szintjén is zajlik. Ezt a témát most kifejezetten Magyarország, mint tagállam szintjére szűkítjük.

A hazai stratégiai dokumentumok közül az egyik legmeghatározottan az OFTK (Országos Fejlesztési és Területfejlesztés Koncepció), amely 2030-ig tartalmaz célkitűzéseket. A 2021-es tervezés innen indul.

Kép11.png

Forrás: A 2020 utáni határon átnyúló együttműködési programok és az EU kohéziós politikájának aktualitásai; ETT Műhely; Esztergom, november 22.; Drahos Zsuzsanna, Pénzügyminisztérium, Területfejlesztési Tervezési Főosztály

A folyamatában zajló események kissé megcsúsztak; jelenleg is zajlik még a Partnerségi Megállapodás egyeztetése, az Operatív Programok társadalmasítása, valamint a kiemelt és megyei területfejlesztési koncepciók és programok felülvizsgálata, elkészítése. A csúszás oka a COVID-19 járvánnyal függ össze, hiszen minden intézkedés esetében prioritást élvez a járvány visszaszorítása, valamint a gazdasági helyzet stabilizálása. Ennek okán tolódik a tagállamok költségvetésének elfogadása is, valamint a hazai és uniós pályázati felhívások kiírása.

Országos szintű tervezés jelenlegi állása

A Partnerségi Megállapodás mutatja be Magyarország fő kihívásait és kitűzi fejlesztési prioritásait. Rögzíti, hogy a Magyarországra érkező uniós fejlesztési források hogyan fogják támogatni Magyarország és az Európai Unió stratégiai céljait és meghatározza az uniós források eredményes és hatékony felhasználásának feltételeit.

Az alábbi két ábra mutatja be azt, hogy ezek a célok milyen súlyokkal szerepeltek a különböző kohéziós ciklusok alatt a költségvetésben.

A fő szakpolitikai területek helyzetének alakulása az uniós költségvetésen belül

Kép12.pngForrás: Európai Bizottság
*a 1995-ös bővítésnek megfelelően kiigazítva

A programokat a fő tematikus kiadási prioritások köré szervezi, a költségvetés formai struktúráját adó fejezeteknek megfelelően. Az egyes prioritásokon belül a programok szakpolitikai csoportokat alkotnak, ami az éves költségvetés címeiben is tükröződni fog. Az új szerkezet nagyobb átláthatóságot ad az uniós költségvetés céljairól és az egyes költségvetési szakaszok hozzájárulásának mikéntjéről. Nagyobb rugalmasságot biztosít továbbá az igények változásainak és az olyan területeken fellépő szükséghelyzeteknek a kezeléséhez, mint a biztonság és a migráció.

A 2021–2027 közötti új többéves pénzügyi keret költségvetés a polgárainak védelmet, biztonságot és lehetőségeket nyújtó unió számára,
milliárd EUR – folyó árakon számolva

Kép13.pngForrás: https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/budget-proposals-modern-eu-budget-may2018_hu_0.pdf

Látható, hogy a legfontosabb célkitűzés a kohéziós és az értékek megteremtése, valamint a természeti erőforrások és a környezet védelme, de nem elhanyagolható a kutatás-fejlesztésbe való beruházás (Magyarország is ehhez fog igazodni: a K+F+I ráfordítás jelenleg 1,35%, és 1,8% a cél).

Magyarország Partnerségi Megállapodás tervezete összefoglalja a 2021-2027 közötti uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó kohéziós fejlesztések (ERFA, KA, ESZA+, ETHA alapok) magyar fejlesztési beavatkozásait, a kapcsolódó koordinációs és végrehajtási mechanizmusok és a támogatási források megoszlásának ismertetésével. Ezzel biztos alapot nyújt a kohéziós források nemzeti érdekeknek megfelelő, hatékony felhasználásához. A forrásfelhasználás konkrét beavatkozásait az operatív programok tartalmazzák. A Partnerségi Megállapodásban rögzített koordinációs mechanizmusok, programok közötti lehatárolások a hazai fejlesztési programok kapcsolódásához is mérvadóak, hozzájárulva azok tervezhetőségéhez, megszilárdításához.

A Partnerségi Megállapodás legfrissebb (februári) változata elérhető itt: https://www.palyazat.gov.hu/partnersegi-megallapodas

Jelenleg is társadalmasítási – tehát véleményezhető – szakaszban van.

Operatív Programok

Az operatív programok olyan részletes tervek, amelyekben a tagállamok meghatározzák, miképpen fogják elkölteni az európai strukturális és beruházási alapokból származó támogatást a programozási időszak során. A programok vagy egy konkrét régióra vagy egy – mint hazánk esetében is – egész országra kiterjedő tematikus célra (például a környezetvédelem) vonatkozhatnak. Az európai területi együttműködés célkitűzés teljesítéséhez határon átnyúló vagy régiók közötti operatív programokat határoznak meg.

A tagállamok partnerségi megállapodásaik alapján nyújtják be operatív programjaikat. Minden operatív program meghatározza, hogy a 2021-2027-es programozási időszakban a kohéziós politika esetében vezérelvként szolgáló öt tematikus célkitűzés közül melyeket teljesítik az operatív programok esetében rendelkezésre álló támogatásból.

A OP-k nevei – a honlapon feltüntetetthez képest – megváltoztak, de a PM már az új megnevezéseket használja:

  • Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP)  -  Digitális Megújulás Operatív Program Plusz (DIMOP Plusz)
  • Humánfejlesztési Operatív Program (HOP)  -  Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Plusz (EFOP Plusz)
    Magyar Akvakultúra- fejlesztési Operatív Program (MAKOP)  -  Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz)
  • Mobilitás Operatív Program (MIOP)  -  Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz (IKOP Plusz)
  • Vállalkozásfejlesztési Operatív Program (VINOP)  -  Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz)
  • Versenyképes Magyarország Operatív Program (VMOP)  -  Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz)
    Végrehajtás Operatív Program (VOP)  -  Végrehajtás Operatív Program Plusz (VOP Plusz)
    Zöld Infrastruktúra Operatív Program (ZINOP)  -  Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program Plusz (KEHOP Plusz)

Az OP-k társadalmasítása is még folyamatban van; itt lehet áttekinteni, hogy milyen célkitűzéseket és prioritásokat fognak figyelembe venni a támogatások igénylésekor: https://www.palyazat.gov.hu/tarsadalmi_egyeztetes_2021_2027

Győr-Moson-Sopron megye és a területfejlesztés

Magyarországon a területfejlesztés kiemelt szereplői a megyék, valamint a megyei jogú városok. A megyék és a városok tervezési dokumentumai kulcsfontosságúnak tekinthetők a forráslehívások során.

A megyéknek és a városoknak rendelkezniük kell koncepcióval, stratégiai (hosszabb távú) és operatív (rövidebb távú) programmal, valamint integrált területi programmal – ez utóbbi dokumentum a lehető legrészletesebben tartalmazza a megye célját szolgáló konkrét cselekvéseket, intézkedéseket, és az ahhoz rendelt forrásallokációkat.

A koncepció: miután egy helyzetfeltárás keretében láthatóvá váltak a terület jellemzői (hátrányai, előnyei, lehetőségei, veszélyei), lehetővé válik egy, a terület fejlődését szolgáló célrendszer összefoglalása. Ezeket a célokat (rövid, hosszú, középtávú) részletesen tartalmazza a koncepció.

A stratégiai és operatív program: különböző prioritásokat, intézkedéseket mutat be, és részletezi azt, hogy hogyan kapcsolódnak az egyes prioritások a megye, illetve az EU céljaihoz.

Az integrált területi program: a legrészletesebb dokumentum, már projektszinten tartalmazza a beavatkozásokat forrásokkal, kedvezményezettekkel, output indikátorokkal egyaránt.

Itt is külön felhívjuk a figyelmet a véleményezés lehetőségére; hiszen ezek a dokumentumok kulcsfontosságú szerepet töltenek majd be a forráslehívások során, amelyek a megye – illetve a gazdaság és a társadalom – fejlődését szolgálják. Itt megtekinthetőek az eddig elkészült dokumentumok: https://www.gymsmo.hu/cikk/teruletfejlesztes.html

 

Forrás: https://ec.europa.eu/info/sites/info/files/budget-proposals-modern-eu-budget-may2018_hu_0.pdf

https://www.palyazat.gov.hu/partnersegi-megallapodas

https://www.gymsmo.hu/cikk/teruletfejlesztes.html

 

Összeállította:

BERKES JUDIT

 

PhD, egyetemi adjunktus

KGYK, Gazdasági Elemzések Tanszék

berkes.judit@sze.hu