Minden, vállalkozását évtizedekig vezető tulajdonos számára eljön az a pillanat, amikor választania kell: cégét utódjaira testálja, vagy elidegeníti, eladja. Aki átgondoltan határozna, annak egy sor tényezőt kell figyelembe vennie. Annál is inkább, mert nemcsak a tét hatalmas, de mindkét megoldás lehet jó is és rossz is. 

Fontos ökölszabály, hogy nincs univerzális válasz, csakis a konkrét eset és az érintettek élethelyzete határozza meg, hogy melyik a helyes döntés. A legtöbb utód fel tud nőni a rá váró feladathoz, képes ismeretei olyan fokú gyarapítására, hogy aztán megérdemelten foglaljon helyet a főnöki székben. Az ehhez nélkülözhetetlen jártasságokat azonban senki sem az anyatejjel szívja magába, a jelöltnek tudatosan kell treníroznia magát a betölteni kívánt szerepre.

Ha a távozó tulajdonos nem hisz abban, hogy utódai nélküle is sikeresen irányítják majd a céget, nem lesz egy nyugodt perce sem. Folyton azon fog aggódni, hogy a vezetővé lett gyerekek esetleg meggondolatlanul cselekszenek a kormányrúdnál. Noha a folyamat elején a visszavonuló fél részéről már a bizalom puszta megléte is elegendő, egy későbbi fázisban épp ilyen fontos az alkalmasság tényszerű megítélése is. A cégértékelés által megállapításra kerülő következtetések tehát nemcsak az eladás esetén, hanem az átadás választása során is képesek objektív visszajelzést adni ezzel kapcsolatosan. Kompromisszumos megoldás ilyenkor, ha a leköszönő és az érkező vezér egyértelmű feltételek teljesüléséhez kötik a cég tulajdonjogának átvételét. Aztán, ha az elvárásoknak nem felel meg az újonc, és az átadás inkább fiaskó, mint nem, a cég mehet a piacra. 

Alapjaiban más viszont a helyzet, ha az alapító már a folyamat elején sem hisz abban, hogy utódai felkészíthetők lennének cége vezetésére. Ilyenkor a tulajdonos jobban teszi, ha letesz az átadásról, és hozzászoktatja magát az eladás gondolatához. Egy ilyen forgatókönyv hátterében nem feltétlenül a gyerekek korlátozott alkalmassága vagy fejlődőképessége áll. A cégöröklés olykor ugyanis azért nem járható út, mert az ifjabb generáció a vállalkozástól távol eresztett gyökeret, és a belátható jövőben nem áll szándékában hazatelepülni.

Közkeletű tévhit, hogy az eladás és az átadás átfutási ideje között lényeges eltérés van. Ez egyáltalán nem igaz. A gyors eladásból adódó elmaradt nyereség igenis összemérhető a gyors átadás kockázataival, és az ebből származó pluszköltségekkel. Ebben a tekintetben a két folyamat inkább hasonlít, mint különbözik egymástól. Az eladás és az átadás vonatkozásában az eltérés sokkal inkább az alapító szándékaiban keresendő. 

ÖSSZEGZÉS

A cégeladás vagy cégátadás dilemmája során tehát leginkább a következő kérdések vizsgálatára érdemes fókuszálni:

• kizárólag a tulajdonos döntheti el, hogy elad vagy átad
• minden eladás vagy átadás egyedi döntési helyzet, nincs általános szabály arra, hogy melyik út a jobb
• amikor az alapító a gyerekeire hagyja, hogy mi legyen a céggel, nem dönt, csak elodázza a döntést 
• a döntési folyamat közben a távozó tulajdonosnak szempontok sorát szükséges mérlegelnie 
• akármelyik utat választja az alapító, ha jól akar járni, átlagosan két éves átfutással kell számolnia

Forrás: https://www.pwc.co.uk/services/deals/selling-your-business.html

Összeállította:

HABIL. KOVÁCS GÁBOR

Habilitált egyetemi docens, szakvezető, dékánhelyettes

Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar

Email cím: kovacsg@sze.hu 

KRAUSZ ZOLTÁN

vállalatépítési szakértő

E-mail cím: zoltan.krausz@vallalatepites.hu 

https://www.vallalatepites.hu